Dublini helyzetkép Lucie-től

299
clement_lucie_dublinban

 

Egyre több fiatal vándorol ki Horvátországból (is) Európa élhetőbb országaiba, elsősorban anyagi okok miatt. Bizonyára mindenkinek van valamilyen véleménye a folyamatról, megszólni, vádolni azonban nincs jogunk senkit, aki itt hagyja szülőföldjét, hiszen a legtöbben kényszerből határozzák el magukat erre a nehéz lépésre. Dublin a horvátországi fiatalok legnépszerűbb célállomása. Innen adott „helyzetképet” a vörösmarti Clement Lucie is, aki egy hónapja él az ír fővárosban.

A ’60-as, ’70-es években a növekvő munkanélküliség és szegénység miatt tömegesen vándoroltak ki az akkori kommunista Jugoszláviából, és vállaltak gastarbeiter-életet a nyugat-európai gazdag kapitalista országokban, de sokan Ausztráliában, Kanadában, illetve az Egyesült Államokban kötöttek ki. Úgy tűnik, igaz a mondás, hogy a történelem ismétli önmagát, hiszen Kelet- és Közép-Európát, így  Horvátországot is tömegesen hagyják el a főként munkanélküli, egyedülálló vagy családos fiatalok. Sokan választják a jobb élet reményében Németországot, Írország fővárosa, Dublin pedig a horvátországi, de a magyarországi fiatalok eldorádója is.
Nem hivatalos adatok szerint az ír fővárosban már ezernél is több eszéki él, akik Facebook-csoportot is létrehoztak „Eszékiek Írországban“ néven, melyen keresztül kapcsolatba léphetnek egymással, segíthetik egymást.
 

clement_lucieClement Lucie is rendszeresen követi a csoportot, amely, megfigyelése szerint, naponta bővül új tagokkal.
Lucie-vel körülbelül egy évvel ezelőtt találkoztam Vörösmarton, akkor Belgiumba készült édesapjához. Hosszú időt töltött ott, de, mint mondta, nem tud sokáig egy helyben maradni. Egy hónappal ezelőtt Belgiumból Írországba költözött ki, elhatározását szinte egyik napról a másikra tett követte.
– Hiányoznak a szüleim, a családom, és mindent megtennék, hogy velük lehessek, és ne csak virtuálisan tartsuk a kapcsolatot, de úgy érzem, itt az ideje, hogy a saját életemet éljem, és magam gondoskodjam a jövőmről – nyilatkozta lapunknak Lucie.
 

Nincs egyedül Dublinban
Nem egyedül utazott Dublinba, és már ott is voltak ismerősei. Várdaróci fiatalokkal közösen bérelnek lakást, így ebből a szempontból számára nem volt nehéz a kiköltözés.
Egyhavi ott-tartózkodása alatt azt tapasztalta, hogy nincs „egyedül“, rengeteg magyarral és horváttal ismerkedett meg Dublinban, sőt, több olyan üzletet is felfedezett, ahol magyarok vagy horvátok dolgoznak, anyanyelvén köszöntik, és hazai termékeket árulnak. Nem kell hazarepülnie, ha például megkívánja a csevapot. Elmondása szerint azért választják ilyen sokan Dublint, mert könnyű álláshoz jutni, jól lehet keresni, és Írországnak van még egy előnye a többi nyugat-európai várossal szemben – itt nem németül vagy franciául, hanem angolul beszélnek, ami nem okoz gondot a kiutazó horvát és magyar fiatalok többségének. 
Lucie-nek egyébként az angol mellett a német és a francia sem jelent gondot, mindhárom nyelven „el tudja adni magát”, akárcsak magyarul vagy horvátul. 
Bár nyelvi akadályai nem voltak, Lucie számára sem voltak könnyűek az első dublini napok – a bevándorláshoz szükséges hivatalos ügyintézés mellett munkát kellett találnia, pénz híján volt, és idegen környezet vette körül. 
 

Két héten belül találtak munkát
A megérkezés után első és legfontosabb feladata a munkakeresés volt – ezt, mint ahogy mások is, kb. félszáz kinyomtatott életrajzzal kezdte, személyesen kereste meg a munkaadókat, menedzsereket, és az internetes álláshirdetéseket is böngészte. Napi 4-5 állásinterjúja volt, nyelvtudása miatt sokan érdeklődtek iránta. Ilyen elszántan keresték a munkát lakótársai is, és egy-két héten belül mindnyájan elhelyezkedtek.
Lakótársai közül ketten raktárban, a többiek pedig konyhai szakácssegédként dolgoznak. Lucie egy áramszolgáltató vállalatnál ügynökösködött, most az idegenforgalmi szektorban próbál elhelyezkedni.
A fizetés nagysága a munkától függ, de átlagosan 9-10 eurós órabérért dolgoznak, a munkaidő napi nyolc óra, a túlórát megfizetik. A bérek pontosan érkeznek, és a szabadnapokat is tiszteletben tartják.
– A munka nehezebb, mint odahaza, de motivál a jó fizetés, és segítőkészek a kollégák és a főnök is – mondta Lucie.
Ami az árakat illeti, a háztartásban használt alapvető élelmiszerek ugyanannyiba kerülnek, mint idehaza, Horvátországban. A hús viszont jóval olcsóbb. Olcsóbb a ruhanemű is, az üzemanyag pedig valamennyivel drágább, mint itt.
A lakbér 1600 euró havonta, ami az ő fizetéseik mellett elviselhető, pláne úgy, hogy heten vannak egy lakásban, melyben van konyha, nappali, fürdőszoba és négy háló.

 

dublin-2-g

 

Nem tervezi, hogy hamarosan hazaköltözik
– Meg kell szokni a „fordított“ életet Dublinban, ahol az autók a balsávban közlekednek, a volán pedig a kocsi jobboldalán van – mondja Lucie, hozzátéve, egyelőre nem a vezetéshez, hanem a tömegközlekedéshez próbál hozzászokni. Rengeteg a busz, és annál is több a megálló a városban, nehezen találná fel magát okostelefon nélkül.
Az itt töltött rövid idő alatt sok ismerősre, barátra tett szert, akikkel rendszeresen találkozik, általában a városközpontban élik a társasági életet. 
Mint azt többször is említette, rengeteg baranyai fiatal veszi körül, honvágyat a családja miatt érez.
Mégsem tervezi, hogy hamarosan hazaköltözik, legalábbis biztos kilátások nélkül nem.
– Nem akarok meggazdagodni, csak ne kelljen azon aggódnom, hogy miből fogom fizetni a hitelt, vagy egyáltalán lesz-e mit ennem – mondta Lucie.
Persze, az anyagi okoknál is nyomósabb érve, hogy szeret világot látni, ismerkedni, és azt sem tartja kizártnak, hogy egyszer még messzebbre költözik.
Egy éve, hogy elment Horvátországból, azóta mindössze kétszer látogatott haza pár napra, így már nagyon várja, hogy ismét hazajöhessen, erre a tervei szerint néhány hónap múlva kerül sor.

 

{fcomments}