Diszkriminálják a szervezetek jelöltjeit

102
PA271338

A HMDK és a német kisebbség közös fellépése az egyenlőtlen választási feltételek miatt

Eszék – A kisebbségi szervezetek által indított képviselőjelöltek hátrányos megkülönböztetéséről tartott sajtótájékoztatót múlt csütörtökön (október 27-én) a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének és a horvátországi németek szervezetének parlamenti képviselőjelöltje, Jankovics Róbert és Trischler Renáta.


Az összes nemzeti kisebbségi képviselőjelölt a 12. választási körzethez tartozik. Ezzel nincs is semmi gond, azzal viszont igen, hogy a parlamenti képviselőt jelölő civil szervezeteket, egyesületeket a politikai pártokhoz képest diszkriminálja a vonatkozó törvény. A HMDK és a német közösség parlamenti képviselőjelöltjei, Jankovics Róbert és Trischler Renáta múlt csütörtöki sajtótájékoztatójukon erre a visszásságra kívánta felhívni a közvélemény figyelmét.

Jankovics elmondta, a parlamenti képviselők választásáról szóló, valamint a politikai tevékenység és a választási kampány finanszírozásáról szóló törvény módosítása után egyfajta jogi vákuum alakult ki. Ugyanis a törvény azt megengedi, hogy egy kisebbségi szervezet jelöltet állítson, azt viszont megtiltja, hogy a jelölőszervezetek finanszírozzák saját jelöltjük választási kampányát. Ennek következtében egyenlőtlen feltételek, illetve esélyek alakultak ki: a politikai pártok finanszírozhatják saját jelöltjeik kampányát, a  kisebbségi képviselőjelöltekét viszont nem szabad támogatnia a jelölőszervezetnek.

 

Jankovics kampányát valójában a MESZ fizeti!

Jankovics elmondta azt is, hogy az ügyben az Állami Választási Bizottság véleményét is kikérték, amely tulajdonképpen megerősítette, hogy az egyesületek nem pénzelhetik jelöltjük kampányát. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy az ő kampányát tulajdonképpen ellenfele, a Sója Dénest és Juhász Sándort jelölő MESZ fogja finanszírozni, ugyanis ő abból a 30 ezer kúnából „oldja meg”  saját kampányát, amit a MESZ ellen rágalmazásért indított bírósági perben nyert. De mi a helyzet azokkal, akiknek nincs ilyen „lehetőségük”? – tette föl a kérdést Jankovics

Trischler arra is felhívta a nagy számban megjelent újságírók figyelmét, tisztában van azzal, hogy a hatalom és az ellenzék sosem lesznek egyenrangúak, de ezzel a kifejezett tiltással kapcsolatban az a véleménye, hogy a jelenlegi kisebbségi képviselők a szóban forgó törvény megszavazásával valójában önmagukat szerették volna „bebetonozni” a képviselői székekbe.

 

Jankovics: Ne dőljenek be a jelenlegi kisebbségi képviselők drága és agresszív kampányának!

Jankovics az Állami Választási Bizottság figyelmét arra is felhívta, hogy fokozottabban figyeljék ezeket a jelölteket, kampányuk finanszírozását, a törvényalkotókat pedig arra, hogy mielőbb szüntessék meg a kialakult jogi vákuumot. A választóknak pedig azt üzente, hogy ne dőljenek be a jelenlegi kisebbségi képviselők, valamint a pártok leendő kisebbségi jelöltjei drága és agresszív kampányának, mert azt nagy valószínűséggel törvénytelenül szerzett eszközökkel fogják finanszírozni.