A múlt pénteken Budapesten, a Polgárok Házában Szlavónia és Drávaszög magyar népművészetét bemutató kiállítás nyílt, amely után kultúrműsor, majd a régióra jellemző ételekből és italokból készült kínálat várta az érdeklődőket.
A Polgárok Házában 2009 őszétől rendezvénysorozat keretén belül mutatják be a Kárpát-medence magyar népművészetét.
Egy-egy tájegységnek a népművészeti hagyatéka, népzenéje, népi tánca és gasztronómiájának bemutatása nagy érdeklődésnek örvend a sorozat kezdete óta. Múlt pénteken, november18-án a sorozat tizenhetedik részeként Szlavónia és a Drávaszög magyar népművészeti alkotásaiból kaphattak ízelítőt azok, akik jelenlétükkel megtisztelték a kiállítás megnyitóját. A kiállítást Jakab Sándor, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke nyitotta meg (a HMDK a rendezvény társszervezője volt).
A kiállítóterem egyik falán régi, a kopácsi halászatot megörökítő fotók, az asztalokon, vitrinekben, pannókon pedig jellegzetes, népi motívumokkal díszített terítők, hímzések, vánkosok, szőttesek és a vidék magyarságának hagyományait, életmódját, hitéletét feldolgozó könyvek kaptak helyet. A látogatók a hagyományos szlavóniai (Szentlászló) és drávaszögi (Kopács) népviseletben is gyönyörködhettek.
A kiállítás bevezetőjeként dr. prof. Lábadi Károly néprajzkutató, egyetemi tanár tartott kiváló előadást a térség településeiről. A népművészeti bemutató azonban nem lett volna teljes népitánc-bemutató nélkül, ezért lépett közönség elé a HMDK csúzai Csárdás ifjúsági tánccsoportja, fergeteges hangulatot teremtve a zsúfolásig megtelt előadóteremben. Úgyszintén nagy tetszést arattak a fiatalok, a kopácsi Varga Vivien (népmese) és Varga Dóra Panna (népdal), valamint a várdaróci Bíró Roni (hegedű) és a laskói Stojanovic Dajana (népballada), akiket vastapssal jutalmazott a hozzáértő közönség. Hasonlóan nagy sikert aratott Varga Tímea is, aki egy-egy népdalt és balladát adott elő a kopácsi Arany János Kultúregyesület Alkalmi Zenekarának kíséretében.
Ezt követően mindenki megkóstolhatta a helyi gasztronómia remekeit – a gömböcből, a kecskesajtból, a baranyai borokból, a házi pálinkákból és a lakodalmas kalácsból, süteményekből még hírmondó sem maradt…
A kiállítás még néhány hétig látható lesz a Polgárok Házában, így aki lemaradt a megynitóról, még megtekintheti tájegységünk népművészeti remekeit.
– Az idő rövidsége miatt kérdőjelekkel, gondokkal fogtunk a szervezéshez, de végül – a budapestiek: a Polgárok Háza munkatársai és a megjelent vendégek véleménye szerint is – hírnevünket öregbítő, átfogó, tartalmas kiállítás és remekbe szabott kultúrműsor kerekedett ki belőle. Külön köszönet ezért a fellépőknek, a kultúrműsor résztvevőinek és annak, aki ezt a műsort számukra és számunkra megszervezte: Kettős Zsuzsa tanárnőnek. Hála és köszönet jár azoknak az egyéneknek, családoknak, akik féltve őrzött darabjait a családi örökségnek a kiállítók rendelkezésére bocsátották (jómagam is csak az utolsó pillanatban döntöttem arról, hogy nagyanyáim, dédanyáim szőtteseiből viszek a kiállításra): Bekééknek (Kopács)l, Palizséknak (Szentlászló), Pinkert Idának (Csúza) és Dr. Szicsajmov Ibolyának (Pélmonostor) – nyilatkozta lapunkank Jakab Sándor, a HMDK elnöke.