Búcsúzik a mi konzulunk

0
223
riport-kp

Juhász Zoltán először 1989-ben került Zágrábba, majd több fontos váltás történt az életében, de különböző munkakörökben szinte mindvégig a délszláv államok területén dolgozott. Konzuli feladatokat Zágrábban 2009-től látott el, és ami miatt őt biztosan nem fogjuk elfelejteni, az az, hogy a kedvezményes honosítási kérelmeket Horvátországban elsőként nála lehetett beadni, és kizárólagos szerepe volt abban is, hogy a horvátországi magyarok szülőföldjükön, Eszéken tehessék le az állampolgársági esküt.

Juhász Zoltánt konzuli minőségében ismerhették meg a horvátországi magyarok. Szeptember 15-én visszatér Magyarországra. A zágrábi diplomata jó ismerője a délszláv országoknak, több nyelven beszél anyanyelvi szinten, sőt egyes nyelvjárásokat is elsajátított. Búcsúzása okán kértük fel, hogy meséljen magáról, a hivatásáról.

A diplomáciai pálya fiatalkori álmai közé tartozott, ám az élet először mégis másfelé sodorta: a sportrepülés iránt kezdett el érdeklődni, amihez azonban rengeteg kitartás és eltökéltség szükséges. Riportalanyom rendelkezett ezekkel az erényekkel, és kitartóan végigjárta a szamárlétrát. Elsőként a Malévnál kapott munkát, mint áruforgalmi tisztviselő, később pedig a közforgalmi navigációs tisztként, majd forgalmi tisztként tevékenykedett. Egy idő után azonban nézeteltérése támadt a Malév vezetőségével, ugyanis kiállt egy olyan ügy mellett, amit abban az időben nem néztek jó szemmel. A munka mellett pedig elvégezte felsőfokú tanulmányait is. Ezt követően bevonult katonának, ahol két évig szolgált. A repülést itt nem gyakorolhatta. Juhász úr úgy döntött, visszatér másik fontos „szerelméhez”, a diplomáciához. Gyakornokként került a Külügyminisztériumba, majd a kötelező külügyi vizsgák letétele után 1989-ben első kiküldetése éppen a Zágrábba szólt, az akkori még magyar főkonzulátusra szólt, ahol másodtitkárként dolgozott. Amikor már viszont hazatért, akkor már az első zágrábi magyar Nagykövetségről tehette azt. Itt élte meg azt, hogy Magyarország negyedikként ismerte el a világon Horvátország önállóságát.

Az 1991-ben kezdődött háború kitörését is Zágrábban élte meg, ebből az időszakból rengeteg rossz emléket őriz. Slavonski Brodban járt akkor, amikor szerb agresszió érte a várost. A mai napig megrázó emlékként őrzi azt a képet, amely akkor tárult elé, amikor végigment a helyi kórház folyosóján és a bombatámadást szenvedett stadionban, melyben a háború elől elmenekült több ezer kapott elhelyezést nem számolva a bombázással. Egy légópincében húzta meg magát, és a mai napig őriz egy repeszszilánkot az akkori bombatámadásból. A szilánk még órák múltán is forró volt. A borzalmak idején Zágrábban tartózkodott, és nagyon rossz érzés volt számára, hogy nem tehet semmit az áldozatokért, akik között sok nemzettársa is ott volt.

1992-ben letelt a szolgálata, visszatért Budapestre. 1993-ben a Malévnál kerestek a szerb-horvátul beszélő szakembert, így egészen 1999-ig a légiforgalmi vállalat belgrádi székhelyén külképviselet-vezetőként dolgozott. A négy év alatt beindította a Budapest-Skopje járatot, létrehozta a Budapest-Podgorica közötti légihidat, melyet a Montenegro Airlines teljesített és ezzel párhuzamosan másodmagával megszervezte a Budapest-Szarajevó közötti MALÉV járat beindítását is. 1999-ben azonban minden külföldi kiküldöttnek el kellett hagynia Kis-Jugoszláviát a NATO hadicselekmények miatt. A Malév ekkor megbízta a zágrábi járatnyitással, amelyet a mai napig élete egyik legnagyobb kihívásának tart. Szó szerint a nulláról kellett mindent felépíteni, amit a záros határidő csak nehezített. Ennek ellenére sikerrel megoldotta a feladatot, a Malév határidőre elindíthatta első járatát.

2002-ben a magyar légitársaság vezetése úgy döntött, hogy világszerte megszünteti a külképviselet-vezetői státuszokat, így munka nélkül maradt. Rövidesen azonban ismét bekerült a Külügyminisztériumba, ahol horvát referensként tevékenykedett. 2005-ben megpályázta a szarajevói konzuli tisztséget, sikerrel. 2009-ig teljesített szolgálatot Bosznia- Hercegovinában. Különösen büszke arra, hogy a több ezer általa kiadott vízum közül eggyel sem történt visszaélés, ez nem volt kis dolog Magyarország schengeni taggá válásával.

Még a mandátum lejárta előtt felkérték a zágrábi feladatra, amelyet örömmel fogadott el. Megbízatása elején még nem lehetett sejteni, hogy hamarosan a kedvezményes honosítás is a feladatai között lesz. A többi konzuli teendők mellett elsősorban a „klasszikus” konzuli feladatok tették ki munkájának tetemes részét, Magyarország és Horvátország közötti jószomszédi kapcsolatok erősítését segítette elő. Több bűncselekmény, baleset, haláleset történik a magyar állampolgárokkal országunkban, az ilyen esetekkel is a konzul foglalkozik.

A kedvezményes honosítási törvény életbelépésével, nagy és nemes feladat hárult rá, és számos kételyt kellett eloszlatnia. A tájékoztató előadásokon, amelyeket a magyarlakta falvakban tartott, azt tapasztalta, hogy az emberek kissé kétkedve fogadják a történelmi lehetőséget. Mint mondja, sok megértés és türelem kellett hozzá, sokukat meg kellett győznie, hogy ez most valóság. És aztán több száz horvátországi magyar ember kereste meg honosítási vagy visszahonosítási kérelmével. Nagyon jó érzés volt átadni az állampolgárságot bizonyító okmányokat. Szeptember közepétől azonban vissza kell térnie Budapestre. A benyomások, a megható pillanatok emlékei azonban biztosan maradandóak lesznek számára, mint számunkra az a tény, hogy idéntől, mi magyarok ténylegesen is magyar állampolgárok lehetünk. Azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy egyszer még újra Horvátországban üdvözölhetjük.