Beszélgetés Svaguša Katalinnal, a zágrábi Kéknefelejcs óvoda 30 éve működő magyar csoportjának nyugalmazott óvónőjével

57

A Kéknefelejcs óvoda magyar csoportját az elmúlt 30 évben Svaguša Katalin óvónő vezette. A három évtized elrepült, de a gyerekek Kati nénije még most is pontosan emlékszik az első napokra. Mindig nagy odaadással dolgozott, a hozzáállása és az érzései azóta sem változtak. Nemrég nyugdíjba ment, de azóta is aktívan részt vállal a zágrábi magyar közösségi élet szervezésében.

„„Az óvónői pályát küldetésként éltem meg”

– A HMDK kezdeményezésére 1994 márciusában magyar óvodai csoport indult Zágrábban. Hogyan kezdődött ez az egész?

– Élvezem a nyugdíjas éveket, 71 éves vagyok, de még nagyon élénkek az emlékeim a harminc évvel ezelőtti napokról is. A HMDK akkori vezetősége, élve a törvény adta lehetőséggel, elintézte a minisztériumoknál az engedélyeket, nekünk pedig nevelési tervet kellett készítenünk és beadnunk az oktatási minisztériumba. Közben meglett a hely is, de hol van a gyerek? Ez volt a legnagyobb probléma. Akkori kolléganőmmel, Zorić Gyöngyvérrel, ő Kecskeméten végzett, képesített óvónő volt, megszereztük a magyar nemzetiségű emberek lakcímét, és felkerestük őket. Így sikerült az indulásig, vagyis 1994. március 1-jéig nyolc gyereket verbuválni. Nagy, de szép munka volt, sosem fogom elfelejteni.

– Gondoltátok akkor, hogy harminc év után is még meglesz a magyar csoport?

– Nemigen. A kezdeti nehézségek ellenére is bíztunk saját magunkban és abban, hogy felismerik a zágrábi magyarok is, hogy a dolgot folytatni kell, ami csak előnyére válhat közösségünknek.

– Szerinted mi kell ahhoz, hogy valaki jó óvónő legyen?

– Kitartás és hit. Kitartás azért, mert vannak hullámvölgyek is. A hit abban, amit csinálsz; nekem nagy szerencsém volt, hogy az volt a szakmám és azzal foglalkozhattam, ami a hobbim is. A gyerekekkel való foglalkozást nagyon szeretem, és ez adott mindig erőt akkor is, amikor valamilyen akadályok merültek föl.

– Mekkora szerepe volt a magyar óvodai csoportnak a zágrábi magyar közösség megmaradásában?

– Büszke vagyok arra, hogy a gyerekeket és a gyerekeken keresztül a szülőket is be tudtuk vonni a magyar kultúrkör életébe. Számos szülő, aki a gyerekét a mi óvodánkra bízta, úgy érezte, hogy neki is meg kellene ismerkednie a magyar nyelvvel, kultúrával. Az Ady Körben már mintegy öt éve működik a nyelvműhelyünk. A gyerekek pedig a mi óvodánkban azt tapasztalták, hogy a nevelők nagy-nagy szeretettel és tisztelettel beszélnek a magyarságról, és éltek a szüleik ösztönzésére azzal a lehetőséggel, hogy fellépjenek a Körben és hogy bemutassák, amit tanultak.

– Mit jelentett számodra az óvodában eltöltött harminc év?

– Sokat. Gazdagabbá tette az életemet, emiatt is boldog vagyok, és boldog vagyok, hogy tudtam magamból adni az itteni magyarságnak valamit. Magyarországról jöttem, Budapestről, és azonnal befogadtak, vonatkozik ez a magyar kultúrkör tagságára, de a szomszédságomban lakó horvát emberekre is. Én igyekeztem ezt valamilyen módon meghálálni az óvodai munkámon keresztül is. 

– Hogy telnek a nyugdíjas napok?

– Telis-tele programokkal. Nem szoktam hozzá a laza életmódhoz. Mindegyik heti programom úgy fest, hogy hétfőn az énekkarban veszek részt, kedden „unokázom”, szerdán néptáncfoglalkozásunk van. Akkor jön a szombat, amikor ismét citerafoglalkozás következik, számos ünnepség és különböző programok vannak. Szóval valóban nem unatkozom.

Svaguša Katalin