Szentlászló – Fél évszázaddal ezelőtt Becze Illés bácsinak kulcsszerepe volt abban, hogy Szentlászlón olyan sokan bekapcsolódtak a művelődési életbe, a hagyományápolásba. A fiatalok élére állva sok éven keresztül dolgozott azért, hogy színdarabokat mutassanak be, mozit működtessenek.
Szentlászlón mindenki ismeri a nevét. Ha Becze bácsit emlegetjük, az idősebbek sóhajtozva kezdenek nosztalgiázni azokról az időkről, amikor még az ő vezetésével színdarabokat tanultak be, és az ő nevéhez fűződik annak a vetítőgépnek a beszerzése is, amelynek köszönhetően rengeteg magyar mozifilmet nézhettek meg a falubeliek. Becze bácsi tehát egy olyan korszakban élt, amikor még a magyar művelődés iránt igencsak nagy volt az érdeklődés mind az idősebbek, mind a fiatalok körében.
Azok a majálisok…
Becze bácsi hirtelen azt sem tudja, hol is kezdje, így előrebocsátja, azt tervezi, hogy papírra veti emlékeit, múltbeli élményeit. Ami gyerek- és fiatal korát illeti, először a majálisok jutnak eszébe. Kultúregyesület még nem működött a faluban az 1930-as években, így a helyi tűzoltóegylet gondoskodott az emberek szórakoztatásáról. Majális idején az egész falu kivonult a Vuka folyó partjára, a Vajdaságból fúvószenekar érkezett, görögtüzet készítettek, délután pedig színdarabot adtak elő. Később, amikor elkészült a tűzoltóotthon, ott tartották a színielőadásokat, amelyekre annyi ember volt kíváncsi, hogy szó szerint lógtak az ablakokban. Becze bácsi pontosan emlékszik, hogy az első színdarab, amelyben szerepelt, méghozzá egy cigány gyereket alakítva, a Borcsa néni a mennyországban című előadás volt. Nemsokára elvállalta az ifjúsági csoport vezetését. Vasárnaponként gyakran gyűltek össze istentisztelet után a fiatalok, Illés bácsi pedig felolvasásokat tartott. Akkoriban még mindenki szomjazta a magyar kultúrát, a János vitéz például hatalmas sikert aratott.
Színdarabokat tanultak be
Riportalanyom 1942-ben bevonult katonának, majd amikor 1946-ban hazatért, első útja a tűzoltóotthonba vezetett, hogy megtudja, mi is a helyzet az ifjúsággal. A kunyhó előtt c. darabot próbálták meg betanulni, és mintha valaki megrendezte volna, éppen elakadtak a munkával. Becze bácsi rögtön a csapat segítségére sietett, és nagy sikerrel mutatták be a színdarabot. Még arra is emlékszik, hogy az előadás után 980 dinár gyűlt össze a hálás közönségtől. Az évek során sokszor kellett költöznie a társulatnak, de mindig feltalálták magukat. Mivel támogatásban nem részesültek, csak a belépődíjakra számíthattak, így egyéb forrásról is gondoskodniuk kellett, hogy megoldhassák a kosztümök, a díszlet kivitelezését. Becze bácsi az eszéki vasútállomáson vásárolta meg a különböző magyar újságokat, amelyekben egyfelvonásosokat, regényeket közöltek. Összesen 16 színdarabot rendezett, ezek mindegyikében játszott is. Természetesen nem csak Szentlászlón tartottak előadásokat, hanem eljártak a közeli Kórógyra és Harasztiba is, de eljutottak a távolabbi Kopácsra, Várdarócra és Laskóra is. Az utolsó betanult darab a Piros bugyelláris című népszínmű volt, amelyet előtte megnéztek a szabadkai színházban.
A színjátszás mellett a szentlász-lói fiatalok sakkoztak, asztaliteniszeztek, futballoztak, valamint zenéltek és népitáncoltak is.
A mozizás fénykora
A vetítőgép beszerzése is Becze Illés bácsi nevéhez fűződik. A magyar filmek egyre népszerűbbek lettek, és Illés bácsi arra gondolt, mennyire örülnének a falubeliek, ha meg tudnák oldani helyben a vetítést. A masina félmillió dinárba került, amelynek tíz százalékát előre kérték. Az 500 ezer dinár végül adományokból összegyűlt, és megkezdődhetett a vetítés, ami minden várakozást felülmúlt, és a befektetés többszörösen megtérült. Illés bácsi a legjobb magyar és külföldi filmeket szerezte be, így történhetett meg, hogy például 1959-ben összesen 303 előadásra került sor, 44 ezer(!) nézővel. A vetítőgép szerencsére hordozható volt, így más településeken is mutattak be filmeket. A bevétel egy részéből rengeteg könyvet vásárolt Újvidéken. 1959-ben például több mint 600 magyar és 400 horvát könyvet tartottak nyilván, és összesen 1328 olvasóval büszkélkedhettek, ez a szám nagyobb volt, mint a falu összlakossága. Időközben a helyi malmot be akarták zárni, így a mozis csapat úgy döntött, befektetik az összes megtakarítást, és átveszik az üzemet. Tehát a mozinak köszönhetően még munkahelyeket is meg tudtak őrizni. A vetítések pedig folytatódtak.
Illés bácsi kis híján húsz éven keresztül volt motorja a szentlászlói magyarság művelődési életének. 1963-ban Eszékre költözött, ekkor úgy döntött, hogy a művelődésszervezői feladatokat átengedi a fiatalabbaknak. Azok a közösségi tevékenységgel töltött évek azonban továbbra is élénken élnek emlékezetében.
1963-ban Eszékre költözött, ekkor már tagja a Horvátországi Magyarok Szövetsége elnökségének. Rendszeresen szervezett színházlátogatásokat Magyarországra a Szlavóniában és Baranyában élő magyarok számára. A HMSZ-ben különböző tisztségeket töltött be egészen 1988-ig, amikor is a belviszályok miatt kilépett az akkori vezetőségből. A háborús évek alatt részt vett a Magyarországra menekült horvátországi magyarok összejövetelein. A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének megalakulásától elnökségi tagja volt. 2008-ban a magyarságért végzett kiemelkedő munkája elismeréséül a HMDK Ács Gedeon Életműdíjban részesítette. |