„Aki a könyveket szereti, rossz ember nem lehet” – négy könyvet mutattunk be Pélmonostoron

237

Szerb Antal címben szereplő szavai nyomán került fókusz múlt héten az irodalomra. Az elmúlt időszakban a HMDK kiadásában megjelent könyvek közül négyet mutattunk be az új, pélmonostori Liszt utcai kulturális központban. A program egyik célja azt volt hivatott bizonyítani, hogy a kis horvátországi magyar közösségnek vannak olyan tagjai is, akik a nemzeti önazonosságnak, a nemzeti tudatnak kevésbé látványos, de annál fontosabb jellemzőjét, az irodalmat művelik.

Az Új Magyar Képes Újság „csapata” nem csak újságírással foglalkozik, évente több kötet szerkesztésével és kiadásával járul hozzá a horvátországi magyar irodalmi korpuszhoz. Az elmúlt több mint két évtizedben számos olyan könyvet sikerült a HMDK-nak, illetve az időközben megszűnt HunCro kiadóvállalatának kiadnia, amelyek ősi falvaink múltját, néprajzi és nyelvi hagyományait, anekdotakincsét, szellemi értékeit dolgozzák föl, mutatják meg. Kisebb számban, de olyan művek is napvilágot láttak, amelyek irodalom- és egyesülettörténettel foglalkoznak, illetve a szépirodalom valamelyik válfaját képviselik – múlt heti bemutatónk négy „szereplője” közül kettő is az utóbbi kategóriába tartozik. Ami az antológiákat illeti, amelyeknek a jellemzője, hogy különböző szerzők műveit tartalmazzák, amelyeket bizonyos szempontok alapján válogattak be a gyűjteményes kötetbe, két éve már egy igazán nagyszerű és jól sikerült kiadvánnyal rendelkezünk – a riportkötetről van szó.

A könyvbemutatót szerkesztőségünk oszlopos tagja, Tatai Igor nyitotta meg egyik legújabb versével, a Drágaszöggel. Kollégánk írói vénája megkérdőjelezhetetlen, hiszen a cikkírás mellett a költészet és a próza területén is alkot. Egy vele készített interjúban újságírói és szépírói identitásáról így nyilatkozott:

„Lehet űzni a két tevékenységet párhuzamosan, mint ahogy lehet a költő mezőgazdász, politikus vagy vállalkozó, bármi. A cikk- és versírás annyiban hasonlít, hogy mindkettő tollforgató (billentyűnyomogató) tevékenységet takar, ugyanakkor egészen távol áll egymástól a kettő. A cikkek és riportok írása meg kell feleljen az újságírás szabályainak, a versírásban mindig azt élvezem, hogy kiélhetem benne a szabadságomat. Verset írni bármiről, bármilyen formában, kötöttségek nélkül…”

A magyar kulturális központ telt házas rendezvényén a vendégeket először Jankovics Róbert parlamenti képviselő, a HMDK elnöke köszöntötte, majd a bemutatandó kötetekről esett szó.

P. Ábri Judit: Macskaringó Kecskeringő

Kiadásbeli időrendiséget követve az első könyv a Macskaringó Kecskeringő című volt. A gyermekek figyelmét és érdeklődését megtartani manapság egyenértékű egy szinte már lehetetlen küldetéssel. De van közösségünkben, aki nem félt tollat ragadni és a gyermekekhez szólni. P. Ábri Juditot sokan elsősorban festőnőként ismerik, de rendkívüli művészi tehetsége az ékszerkészítésben, a költészetben és a műfordításban is megmutatkozott. A kötet mesteri illusztrációi szintén a művésznő tehetségét dicsérik. A kötetből Đurić Emma olvasott fel részleteket.

Horvátországi magyar világ (2000-2020)

Szerkesztőségünk egyik büszkesége a 20 évnyi újságírói munka eredményeiről tanúskodó riportkötet.

Az Új Magyar Képes Újságban a horvátországi magyarság kulturális és közéletének az eseményeiről, művelődési rendezvényeiről tudósítunk, rendszeresen foglalkozunk a többségében mezőgazdaságból élő magyar népesség gondjaival, vállalkozóink nehézségeivel, az elért eredményeikkel, a horvátországi magyar lét egyéb vonatkozásaival. Így állítottunk riportjainkkal emléket a horvátországi magyarság ismert és kevésbé ismert, de bizonyos szempontból egyedi és megismételhetetlen alakjainak is. Hogy ki is Dubrovnik legidősebb idegenvezetője, ki az eszéki magyar fogorvos, kiről mondhatjuk el, hogy nádazómester, hogy milyen az élet a senki földjén, és még sok más történetnek járhatunk utána a riportkötet segítségével. A műről Micheli Tünde, az Új Magyar Képes Újság főszerkesztője szólt néhány szót.

HMDK 30

Pasza Árpád, a HMDK tiszteletbeli elnöke, a könyv szerzője beszélt a kötet létrejöttéről. Műfajmegjelölési kísérletként az alábbiak hangzottak el: „Érdekvédelmi és érdekképviseleti szervezetünk történetének a megírása, különösen a megalakulása előtti és az azt követő tíz évben, a »hőskorban« lejátszódott események, folyamatok, mozzanatok bemutatása, aztán a számunkra különösen nehéz, a 2005 és 2010 közötti fél évtizedre jellemző élet-halál harcunknak az olvasó számára történő érzékeltetése részben az emlékirat-irodalom (nem teljes) eszköztárának a »bevetése« révén volt számomra lehetséges. Az emlékirat, a memoár, mint ahogy a neve is utal rá, szerzőjének az emlékei alapján jön létre, így szubjektív elemeket is tartalmazhat. Szerencsére nekem nem csak a visszaemlékezéseimre kellett hagyatkoznom az említett periódusokkal kapcsolatban, mivel magán- és hivatalos levelek, értesítések, újságcikkek stb. is a rendelkezésemre álltak. A 2010 utáni időszak(ok)ra vonatkozó fejezetekben a visszaemlékezések szerepe nem számottevő, hiszen az utóbbi 12 esztendő történéseit, jellemzőit az időbeli közelség miatt is úgymond könnyen fel lehetett dolgozni, be lehetett mutatni.”

Háború és béke a Drávaszögben

Legfrissebb kiadványunk, Reppmann Dékány Zsuzsanna Háború és béke a Drávaszögben című kötete háborús naplójegyzeteket és önéletrajzi ihletésű elbeszéléseket tartalmaz. Pasza Árpád a mű recenziójában fogalmazta meg a következőket: „Hogy Reppmann Dékány Zsuzsanna rendelkezik írói vénával, az már évtizedekkel ezelőtt kiderült, amikor háborús naplójának egyes részleteit a Horvátországi Magyarság című folyóiratban lehetett olvasni. A most közreadott írás sem tartalmazza a napló teljes szövegét, de – a szerző megfogalmazásával élve – benne van az otthon maradottak minden félelme, fájdalma, megalázottsága.“ A kötetről, az íráshoz való viszonyáról a bemutatón maga a szerző is szólt néhány szót.

A rendezvényt jelenlétével tisztelte meg Magdó János eszéki magyar főkonzul is.