Dr. Lábadi Károly néprajzkutató folyamatosan szerepel lapunkban, hiszen rendszeresen jelennek meg értékes kiadványai, amelyekben a drávaszögi falvak történetével, néprajzával foglalkozik. Olvasóinkat minden bizonnyal érdekli, hogy vajon honnan indult ez a szép és nemes tudományos pálya, milyen hatások, késztetések nyomán választotta élethivatásának kultúránk, hagyományaink kutatását.
Lábadi Károly a vajdasági Bácsgyulafalván (Telecska) született. Ősei Szegedről rajzottak ki, generációkon keresztül dohánytermesztéssel, földműveléssel foglalkoztak, akárcsak hosszú időn keresztül riportalanyom szülei is. Alsóbb iskoláinak egy részét szülőfalujában, a többit Szabadkán fejezte be. Kosztolányi szavaival él, amikor azt mondja: szülei a „poros-boros” Szabadkán íratták gimnáziumba. Büszke arra, hogy abba az iskolába járhatott, amelyikben Kosztolányi Dezső és Csáth Géza is tanult. A hatvanas évek Szabadkája még őrzött valamit régi polgári szellemiségéből, így nem csoda, hogy már fiatalon az irodalom felé fordult: középiskolás korában versei jelentek meg, egyik alapítója volt a Kosztolányi Körnek. Kamaszkora, felnőtté cseperedése Szabadkán következett be. Saját bevallása szerint a város kultúrája máig kitörölhetetlen nyomokat hagyott benne.
Az újvidéki főiskola és a drávaszögi szerelem
Szabadka után Újvidékre került, ahol a Magyar Tanszék hallgatója lett. Itt ismerte meg drávaszögi származású hitvesét, Kedves Klárát. Kiváló egyetemi tanáraik voltak; Penavin Olgától, Matijevics Lajostól nemcsak a tudomány szeretetét sajátították el, hanem emberséget is tanultak tőlük. Egyszer évfolyamtársaikkal együtt, két említett tanáruk vezetésével szülőfalujában néprajzi gyűjtést végeztek. Nekik köszönheti, hogy rádöbbent, milyen fontosak azok a nép által őrzött szellemi és tárgyi értékek, amelyeket maga mögött hagyott, miután kiszakadt a közösségből. Házasságkötésük után a Drávaszögben telepedtek le, ahol egy új, a régiségeket még jobban őrző világ tárult riportalanyom elé, melyet nagy érdeklődéssel, a néprajztudomány eszközeivel kezdett el dokumentálni.
Dr. Katona Imre mesegyűjtése vonzotta a Drávaszöghöz
A Drávaszög magyar népének és Szlavónia szigetmagyarsága hagyományainak, népköltészetének gyűjtésében az 1970-es évektől kezdődően dr. Katona Imre ösztönözte, aki az 1940-es években már meséket gyűjtött Kopácson. Ő bátorította és segítette, hogy minél hitelesebb és árnyaltabb kép kerekedhessen ki a vidékről és népének kultúrájáról. Idővel munkatársak lettek, amiből közös kötetek születtek. Azon túl, hogy mestereként nézett fel rá, atyai barátot is tisztelhetett benne. Pályája elején ismeretei azáltal is gyarapodtak, hogy a Magyar Képes Újság szerkesztőjeként alkalma adódott a Drávaszög, Szlavónia, a horvátországi magyar szórványok alaposabb megismerésére. Tapasztalatairól, kutatásairól a Magyar Képes Újság szerkesztőjeként két évtizeden keresztül a lapban be is számolt. Néprajzi tárgyú írásai 1973-tól folyamatosan jelennek meg hazai és külföldi lapokban, folyóiratokban, 1980 óta pedig néprajzi tárgyú könyvei is egymás után látnak napvilágot. A munkára ösztönző szándékáról így vallott: „Vissza szeretném származtatni azt a népi tudást, melyet évtizedeken keresztül az általam nagyra becsült és tisztelt drávaszögi, valamint szlavóniai adatközlőimtől kaptam, mert a horvátországi magyarság csak úgy maradhat fenn, ha lesz valahonnan eltanulni eleik megtartó hagyományait. Azok nélkül ugyanis kiveszésre van ítélve.”
Egyházak a Dráva mentén
Mint ahogy eddig sem, Lábadi Károly továbbra sem pihen, hiszen már majdnem elkészült az Egyházak a Dráva mentén című több száz lapos monográfia, melyben bemutatja, hogy az egyházak, a hitélet milyen gazdag egyház-, irodalom- és művelődéstörténeti értékeket hoztak létre a Drávaszögben és Szlavóniában, s arra is rávilágít, hogy a Dráva menti magyarság megtartásában évszázadokon keresztül milyen fontos szerep jutott nekik. Ezentúl pedig egykori mentora felé egy adósságot is törlesztenie kell: Katona Imrével és feleségével, Lábadiné Kedves Klárával együtt kezdtek hozzá a drávaszögi történeti tájszavak összegyűjtéséhez. Katona Imre halála után kettőjükre maradt a feladat, hogy befejezzék e fontos munkát.
A Gödöllő Kulturájáért-díjat Gémesi György polgármestertől vette át
