A tűzoltóság kialakulása

0
916
12-TUZOLTO

A régi időkben a városok számára az egyik legnagyobb veszélyt a tűzvészek jelentették. A fából készült, nádfedeles házak könnyen kigyulladtak, és egy-egy tűzvész idején az sem volt ritka, hogy a fél város leégett. A 19. században aztán létrehozták az első hivatásos tűzoltó-alakulatokat.

 

London, Arad, Varasd, Sepse

Több száz évvel ezelőtt tűz esetén az emberek csak saját magukra, illetve környezetük segítségére számíthattak. Ez általában káoszhoz és nemritkán a tűz továbbterjedéséhez vezetett. Ha sikerült is elég embernek összegyűlnie a tűzoltáshoz, a kezdetleges technikák és a hozzá nem értés következtében csak nagyon nehezen tudták megfékezni a lángokat.

Először az 1666-os nagy londoni tűzvész után merült fel egy professzionális tűzoltóság felállításának az ötlete. A tűzben 13 200 ház, 87 templom és a Szent Pál-katedrális is elpusztult. A tűzoltóság megalakulására ennek ellenére még majdnem 170 évet várniuk kellett a londoniaknak. Az első mai értelemben vett tűzoltóállomást 1833-ban nyitották meg a brit fővárosban, IV. Edvárd király kezdeményezésére.

A londoni tűzoltóság mintájára hamarosan világszerte sorra alakultak a tűzoltóságok.

Az akkori Magyarországon elsőként Aradon alapítottak tűzoltóságot 1835-ben, az első országos szervezetet pedig 1871-ben hozták létre, Széchenyi Ödön vezetésével. A mai Horvátország területén először Varasdon alapítottak tűzoltóegyletet, méghozzá 1861-ban. Ami a mi falvainkat illeti, elsőként Sepsén alakult önkéntes tűzoltóság, mégpedig 1886-ban, ami kisebb-nagyobb megszakításokkal a mai napig működik.

 

A vödörtől a tűzoltókamionig12-Szchenyi_dn

Kezdetben a tüzet mindenki úgy próbálta oltani, ahogy tudta: vödörrel, dézsával, ám ezek az eszközök nem bizonyultak elég hatékonynak, ezért „égető” szükség volt valamilyen sokkal jobb módszerre. Az első ilyen találmány a 16. században jelent meg: nem volt ez más, mint a vízpumpa, ami annak idején forradalmasította a tűzoltást. Az oltáshoz ellenben még mindig sok emberre volt szükség, hiszen a gépet kézi erővel kellett működtetni. Az újabb áttörést a gőzgép megjelenése jelentette, majd később a robbanómotoré, ami teljesen átalakította a tűzoltás menetét, és megkönnyítette a tűzoltók munkáját.

A városi tűzoltásoknál viszont korántsem volt elegendő az, hogy a tűzoltók kintről befecskendezik a vizet. Sokszor elérhetetlen helyeken, több emeletes házak belső szobáiban törtek ki tüzek, és ezeket is el kellett oltani. Ilyenkor a tűzoltóknak bizony be kellett menniük az égő, füsttel teli épületekbe. Eleinte nem léteztek védőruhák erre a célra, a „lánglovagok” kénytelenek voltak vizeletben áztatott rongyokkal takarni arcukat, ami egy bizonyos mértékig megszűrte a füstöt. Idővel, az ipari forradalom idején megjelentek az első védőruhák is. Ezek a kezdetleges, a régi búvárruhára emlékeztető készítmények már rendelkeztek lélegeztető-berendezéssel is: egy csövön keresztül kintről pumpálták be a friss levegőt az oltást végző személynek, aki teljes mértékben ki volt szolgáltatva a fújtatót kezelőnek.

Egy hivatásos tűzoltót semmi sem lephet meg mentés közben, ezért minden lehetséges forgatókönyvre fel kell legyen készülve. Az egyik legnagyobb fejtörést sokáig az okozta a tűzoltóknak, hogy mit tegyenek, ha egy emeletes ház földszintje ég, és fentről kell kimenteni a lakókat. Végül a kampós létra mellett döntöttek a szakemberek. Ez a szerszám olyan, mint egy átlagos létra, azzal a különbséggel, hogy a végén egy hosszú kampó van. Ezt a kampót be lehet akasztani az ablakpárkányba, és így emeletről emeletre meg lehet vele mászni a legmagasabb épületeket is, és kimenteni az embereket.

Napjainkban már szinte minden településen van önkéntes tűzoltóság, a nagyobb városokban pedig hivatásos „lánglovagok” is teljesítenek szolgálatot. A munkakörülményeik is sokkal jobbak, mint korábban. Veszélyes létrákon sem kell „trükközniük”, és a védőfelszerelésük is sokkal kényelmesebb és biztonságosabb, mint régen. A modern tűzoltók szekere, a tűzoltókamion pedig kész felvenni a harcot a legádázabb tűzvésszel is.

 

{fcomments}