Szentlászló – A mai napig Stefanac Etelka néni népviseletében táncolnak a szentlászlói gyerekek. Ő volt az, aki 1991 előtt éveken át vezette a helyi kultúregyesületet, valamint éltette a magyar hagyományokat szülőfalujában.
Stefanac, született Varga) Etelka néni betöltötte a 80. életévét, és nagyon mozgalmas esztendőket tudhat maga mögött. Színtiszta magyar családból származik, Szentlászló a szülőfaluja, és a háborús menekültség időszaka után (1997) visszaköltözött, hiszen a szíve ide húzta.
Amikor felkerestem, csak annyit tudtam róla, hogy egykoron ő is vezetője volt a helyi magyar kultúregyesületnek, amely ma is szépen működik. Később megtudtam, hogy a helyi általános iskola gyermektánccsoportjának is ő készítette a népviseletet évekkel ezelőtt, amelyben azóta is büszkén lépnek fel.
Etelka néni szép emlékeket őriz ifjúkoráról, elérzékenyülve mesél a fellépésekről, az amatőr színjátszó csoportban végzett munkáról, az utazásokról. Eseménydús időszak volt ez, amelyre mindig szívesen emlékezik vissza.
Szívén viselte a kultúregyesület sorsát
Etelka néni magyar családban nevelkedett. A hagyományok rendkívül fontosak voltak számára. Már ifjúkorában csatlakozott a népi tánccsoporthoz, ami sokáig a legfontosabb dolog volt az életében. Élénk művelődési élet zajlott akkoriban Szentlászlón, a fiatalok többsége táncolt, színjátszó csoportot alakítottak, Etelka néni szerint nem múlt el úgy év, hogy ne tanultak volna be egy-egy új darabot, amelyet aztán sok településen bemutattak. A kultúregyesület tánccsoportjának pedig temérdek fellépése volt, nem csak itthon, de külföldön is. Riportalanyom nagyon szeretett utazni, a táncosokkal rendszeresen felléptek Đakovón és Vinkovcin, de több ízben jártak Zengővárkonyban, Pécsváradon is.
1952-ben ismerte meg horvát származású férjét, Markót, akitől egy fia és egy lánya született. A családi teendők mellett természetesen továbbra is rendszeresen részt vett a kultúregyesület munkájában. Etelka néni arra is emlékszik, előfordult az is, hogy a tánccsoporttal való foglalkozás elsőbbséget élvezett az otthoni feladatokkal szemben, de férje elfogadta a hagyományápolás iránti elkötelezettségét, és segítette őt mindenben, amiben csak tudta. Igazi társa volt, aki elkísérte őt a fellépésekre, és mindenhova, ahova kellett. Etelka néni gyermekei is megtanulták a nyelvet, ez nagyon fontos volt számára. 1978-ban ő vette át a kultúregyesület vezetését, amit szívvel-lélekkel csinált sok éven keresztül, egészen addig, amíg meg nem betegedett, és meg kellett műteni. Időközben pedig, 1991-ben a háború is kitört, a családnak pedig menekülnie kellett. Mikor visszatértek, úgy döntött, hogy a munkát inkább a fiatalok folytassák.
Büszke arra, hogy a dédunokái is táncolnak
Etelka néni önszorgalomból tanult meg kézimunkázni. Sok szentlászlói népviselet került már ki eddig is a kezei közül. Amikor 2000-ben Gerstmájer Angéla tanárnő megalakította a helyi iskola magyar tánccsoportját, Etelka nénit kérte fel, hogy varrjon a kicsiknek népviseletet. Riportalanyom ezt szívesen vállalta, így ma annak is örülhet, hogy dédunokái is viselik, akik szintén táncolnak a csoportban. Angéla tanárnő elismerően szólt Etelka néni hozzáállásáról, többek között arról, hogy az iskolai tánccsoport indulásakor rengeteg jó tanáccsal látta el őt, és megosztotta vele tapasztalatait, amiért ma is hálás neki.
Etelka néninek négy unokája és hat dédunokája van, akik bearanyozzák a napjait. A magyar népi tánccsoportnak két dédunokája is tagja, egyiküket, Rafaelát ottjártamkor volt szerencsém megismerni. A nyolcéves kislány csengő hangon énekelte a magyar dalokat, valamint rögtönzött egy kis táncbemutatót is, amit dédnagymamája elérzékenyülve figyelt. Etelka néni büszke arra, hogy a nemes vállalás, a magyar hagyományok őrzése családjában nem vele fog véget érni, most már dédunokái is viszik tovább az örökségét.
