Vinkovci – A magyar szülőktől származó Izabella, Ekaterina és Margaréta testvérek, akik gyermekként kerültek Vinkovcira, ahol a horvát nyelvi környezetben lassan felépítették életüket, és magyarságukat is sikerült megőrizniük.
Tudjuk, hogy szórványban élő nemzettársainknak sokkal nehezebb megőrizniük magyarságukat, nyelvüket, mint azoknak, akik kicsi, de homogén nemzeti(ségi) közösségben élhetnek. De a három vinkovcei nővér példája azt bizonyítja, hogy nem szükségszerű a beolvadás, a nyelvfelejtés akkor sem, ha valaki horvát közegbe kerül. Ugyanis egymással kizárólag magyarul beszélnek. Én azonban ezt tudva is meglepődtem, hogy milyen választékosan beszélik anyanyelvünket.
A szülők meghatározó szerepe
A Nádudvary lányok édesapja, József a bánsági Temesvárról (Románia), édesanyjuk, lánykori nevén Olajos Veronika pedig a vajdasági Zentáról származik, mindketten magyar családban látták meg a napvilágot. A lányok a macedón fővárosban, Szkopjéban születtek. Édesapjuk munkája miatt a család rengeteget költözködött. Nádudvary József a textiliparban dolgozott, és ahol új gyárak indultak, oda őt küldték, hogy beindítsa a munkát. Végül 1967-ben Vinkovciban telepedtek le. Izabella, Ekaterina és Margaréta ekkor még gyerek volt. Ebben a városban jártak általános iskolába és középiskolába is, természetesen horvát tannyelvűbe, magyar oktatás akkor sem volt a településen, de a környékén sem. Sokszor már a magyar iskola hiánya is elég ahhoz, hogy a gyerekek szép lassan felejteni kezdjék anyanyelvüket, de a Nádudvary családban ilyenről szó sem eshetett. A lányok egyöntetűen állítják, kizárólag szüleiknek köszönhető, hogy megőrizték őseik nyelvét. Otthon ugyanis kizárólag magyarul lehetett csak beszélni, és a szülők beléjük nevelték, hogy ameddig csak lehet, őrizzék és legyenek büszkék származásukra. Ők pedig ehhez tartották és tartják magukat.
Egyetemi évek Budapesten
Mindhárom riportalanyomnak sikerült megvalósítania a továbbtanulással kapcsolatos terveit, álmait. Ösztöndíjasként tanultak Magyarországon. Izabella angol-orosz szakos tanár lett, Katarina építészmérnök, Margaréta pedig orvosi végzettséggel rendelkezik. Nagyon élvezték azokat az éveket, még ma is kellemes emlékeket őriznek a magyar fővárosról, és azóta is szívesen járnak oda vissza. A diploma megszerzése után azonban hazatértek Vinkovcira, és mindegyikük ebben a szlavóniai kisvárosban találta meg boldogulását. Ekaterina néhány évig Németországban élt, de azóta ő is hazajött, és jelenleg egy építészeti tervezőirodát vezet, valamint szakmai tantárgyakat tanít a helyi építőipari középiskolában. Testvére, Izabella is ebben a tanintézményben oktatja az angol nyelvet immár tíz éve. Margaréta az orvosi diploma megszerzése után Zágrábban szakosodott, azóta fiziáterként (természetes gyógymódot alkalmazó orvos) dolgozik. A háborús időkben sem hagyta abba a praktizálást.
Átadták a gyerekeknek is
A nővérek közül Margarétának három, Izabellának pedig egy gyermeke van. Fontosnak tartották, hogy a lehetőségekhez mérten az utódok is megőrizzék magyar gyökereiket. A beszéd ugyan döcögősen megy, de tökéletesen értik a magyar szavakat, mondatokat.
A három nővér büszke lehet arra, hogy megőrizték magyarságukat. Ebből is látszik, hogy ez elsősorban elhatározás és akaraterő kérdése. Sosem szégyellték nemzetiségüket, egyébként meg magyar nyelvtudásukból mindig csak előny származott. Az ő „esetük” tehát minden asszimilációval küzdő magyar számára követendő példa lehet.
