Sokan abban a tévhitben élnek, hogy egy fordító mindent szolgai módon átültet egy másik nyelvre. Ez persze nem így van, főleg nem a műfordító munkájában, ugyanis ő újraalkotja a művészi szöveget. Ezen a területen dolgozik a zágrábi Kovács Lea is, aki számos magyar és francia szépirodalmi szöveget fordított már le horvátra. Leával a szakmájáról beszélgettünk.
– Mivel foglalkozik a műfordító?
– Általában azt hiszik, hogy egy fordító mindent átültet a másik nyelvre. De a legfontosabb kérdés az, hogy milyen szövegről van szó? Ha szakszöveg, akkor szakfordításról beszélünk. Ha művészi a szöveg, akkor műfordításról. Egy regény, egy vers és más szépirodalmi jellegű szöveg lefordítása már a műfordítás kategóriájába tartozik. Horvátországban a műfordítást pedig művészeti ágnak tekintik, ami nagyon fontos.
– Hogyan indultál el ezen a pályán?
– Soha nem gondoltam, hogy valaha is fordító lesz belőlem. A zágrábi egyetemi éveim alatt szükség volt tolmácsokra. Először előadásokat tolmácsoltam, és hamar rájöttem, hogy ez megy nekem, és egyre több helyre is hívtak. Majd egy alkalommal magyar és horvát művészeknek tolmácsoltam egy fesztiválon. A műfordítói pályám pedig úgy kezdődött, hogy a Horvát Írószövetség (Društvo hrvatskih književnika) felkért, ültessek át az anyanyelvükre néhány kortárs magyar verset.
– És ezek szerint beleszerettél a szakmába, hiszen számos kötet fordításáért téged illet az elismerés.
– Köszönöm szépen, bízom benne, hogy mindegyik könyv talál magának olvasókat. A magyar mellett franciából is fordítok. Egész pontosan frankofón irodalmat: belga, kanadai, marokkói francia ajkú költők, írók műveit fordítom, de persze számomra a magyar irodalom az első.
– Mi jellemez egy alkotási folyamatot, hogyan állsz neki egy regénynek?
– Nagyon sokan megkérdezik, hogy mi az első lépés. Az ideális állapot az lenne, hogyha először én olvasnám el azt a 300-600 oldalt, majd ezután kezdeném el fordítani. De mivel hivatásos műfordító vagyok, gyakran felkeresnek a kiadók, és így be van táblázva már az egész év. Így általában csak annyi időm marad, hogy belelapozok és próbálok megismerkedni a stílussal, a szerzővel és a történettel. Sok műfordító így dolgozik, mert e „módszernek” köszönhetően az olvasási élmény egyfajta motivácóként hat. Miután megvan az első változat, újraolvasom, belejavítok. Általában öt olvasás, ötszöri „letisztázás” után lesz végleges egy szöveg.
– Azt szokták mondani, hogy a műfordító gyakorlatilag újraalkotja a művet. Mit gondolsz erről?
– Ez pontosan így van. Természetesen vannak más fordítási szakterületek, ahol ki kell találni valamit, ami nem létezik, mondjuk egy bírósági tolmácsolás során vagy szakszöveg esetében. De a művészi szöveggel kapcsolatban leginkább az a kihívás, hogy együtt kell alkotni a szerzővel. Nem szavakat, mondatokat fordítunk, nem is részleteket, hanem a szöveget mint egészet ültetjük át. Először a szerzői szándékot igyekszem megismerni, azt, hogy ő mit is akart ezzel a szöveggel elérni – ennek nem szabad elvesznie, maradéktalanul át kell „plántálni” a horvátba.
– Mi az, amire eddig a legbüszkébb vagy?
– Azt mondanám, hogy a magyar versek, tehát a magyar költészet átültetése az, amire büszke vagyok. Az első regény, amit fordítottam, a szerzőnek is első regénye volt: Krasznahorkai László Sátántangója. De Szabó Magdának A pillanat című regényét is. Büszke vagyok Sziveri János verseskötetére, valamint Borbély Szilárd A testhez című könyvének a horvát változatára.
– Ezek szerint elmondhatjuk, hogy a magyar irodalom remekeit a horvát közönség általad ismerheti meg?
– Az egyike vagyok azoknak, akik a magyar irodalmat Horvátországban népszerűsítik. Nagyon jólesnek az olvasói visszajelzések. Egyszer egy fesztiválon egy költő ismerősöm szinte áradozott egy magyar szerző horvátra fordított szövegéről. Én akkor közöltem vele, hogy én vagyok a „tettes”, ő pedig nagyon meglepődött. Ebben az esetben is sikerült tehát az eredetivel egyenértékű minőségű horvát szöveget létrehoznom, az említett rácsodálkozás a legnagyobb elismerés egy műfordító számára.
– A műfordítás mellett jut még időd arra, hogy eljárj tolmácsolni, vagy esetleg szakszövegeket fordíts?
– Jutnia kell rá időnek, mert a műfordítás ugyan nagyon szép hivatás, de én nem ismerek senkit, aki csak ebből meg tudna élni.
– Volt olyan eseted a tolmácsolás területén, amire büszke vagy?
– Egyes pillanatokra vagyok inkább büszke. A legelégedettebb akkor vagyok, amikor a helyesen fogalmazó, érthetően beszélő szónok szavait pontosan sikerül tolmácsolnom. Nemrég az Ady Endre Kultúrkör egyik rendezvényén fordítottam a beszédeket, és mivel a jegyzetfüzetem a széken maradt, örültem annak, hogy sikeresen megjegyeztem és visszaadtam az elhangzottakat.
– Véleményed szerint a fordítónak milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie?
– Elsősorban türelemre, önkritikára és önfegyelemre van szüksége. Tudnia kell jól beosztani az időt, a szakmát pedig meg lehet tanulni. A műfordítás szintén tanulható, de kell hozzá egy nagy adag elhivatottság-érzés. Ha ez megvan, akkor csak gyakorolni kell minél többet, aminek meglesz az eredménye.
