A drótszőrű tacskótól a hannoveri vérebig

238

Ferenc István és drótszőrű tacskója, Bella sok vadász munkáját segítették a meglőtt nagyvad felkutatásában. A kutya szimatának köszönhetően nem vész kárba a nagy értékű hús és trófea, nem mellesleg a vérebes keresés a vadászat humánusabb formája.

– Mindig is rajongtam a természetért. Végigpecáztam a gyerekkoromat, jártam a Dunára és az állóvizekre is, és amint beléptem a felnőttkorba, letettem a vadászvizsgát is – mesél István tevékenysége kezdeteiről, ami hobbinak indult, de ma már félig-meddig hivatása.

A várdaróci Vadkan Vadásztársaságban ma már fővadászként tevékenykedik, ő írja ki az engedélyeket, vezeti a közös munkákat és a vadászatokat. Miután két és fél éves drótszőrű tacskója, Bella levizsgázott és „hivatalosan” is keresőkutyává vált, az erdészetnek is dolgozik, ha szükség van a vérebes segítségre. De mit is értünk pontosan a véreb gyűjtőfogalmon? Valószínűleg sokan keverik a vérebet a harci kutyával. Míg az utóbbit harcra tenyésztik, edzik és használják, a véreb egy kiváló szimatú vadászkutyafajta, amelynek a nagyvad felkutatásában veszik hasznát.

– E tevékenység során előfordul, hogy rossz helyen éri lövés a vadat, az állat elmenekül, nyoma vész, és akár egy-két hónapig is szenvedhet, mire kimúlik. A vérebek hatalmas szolgálatot tesznek a megszökött vad felkutatásában. A kutya a lövés helyszínén szimatot fog, nyílegyenesen a vad nyomába ered, és általában meg is találja, a vadász pedig leadhatja a kegyelemlövést – fejti ki a vérebezés jelentőségét.

Anyagi szempontból is hasznos vadászati módról van szó – tette hozzá –, sokszor egyedül a kutya rendkívüli szimatának köszönhető, hogy nem vész kárba a hús és a trófea, ami pénzben kifejezve euróezreket jelent.

A Bellyei járás nagyvadban gazdag terület. Rengeteg a szarvas, az őz, a vaddisznó. Elejtésüknél nélkülözhetetlen szolgálatot tesznek az ember négylábú barátai, ennek ellenére a vérebes vadászat kultúrája nálunk egyelőre nem túl elterjedt. Magyarországon sokkal nagyobb népszerűségnek örvend, István is az anyaországi vadászoktól, vérebtartóktól kapta az első tanácsokat.

– Egy rendkívül izgalmas világ nyílt meg számomra a vérebezéssel. Jó érzés, hogy az ember tud a vadásznak segíteni azzal, hogy megtalálja az elejtett trófeáját, amiről szinte már lemondott – mondja István.

Hamarosan egy hannoveri véreb is segíti majd Bella munkáját

Bellát saját maga képezte ki, eddig húsz eredményes utánkeresés van mögötte. Nemcsak hazai terepen, hanem máshol is bizonyított. István eddigi legnagyobb büszkesége egy bronzérmes bika, amit Bella segítségével találtak meg, miután két másik kutya is sikertelenül próbálkozott a felkutatásával.

– A tacskó remek vérebbé képezhető ki, de vannak hátrányai is, például rövid a lába, nem túl gyors. Az e célra használt kutyafajták közül kiemelkedik a hannoveri véreb (Hannoverscher Schweisshund), amelynek a vérében van a vadkeresés. Nagy vágyam, hogy beszerezzek egy ilyen kutyafajtát, ami hamarosan teljesül is, méghozzá kiváló vérvonalból – mondta István, hozzátéve, a magyarországi tenyésztő, akinél az alomra várnak, kutyájával megnyerte az egyik legrangosabb világversenyt Svájcban. Hamarosan ellátogat egy magyarországi versenyre, ahol láthatja majd, hogyan dolgozik a szuka, amelynek az almából kiskutyát vásárol. Idővel benevezne versenyekre, de addig is célja, hogy minél többet menjen, ha hívják, és gyakoroltassa kedvencét.

A vadászat más módszereit is alkalmazza

Tavaly ősszel a szarvashívásban jeleskedett, amikor bőgőkürtjével egy aranyérmes bikát csalt vadásztársa célkeresztjébe. Ez is gyakorlást igényel – mondja István –, sokféle hang van, s tudni kell, mikor melyiket érdemes alkalmazni a zsákmány előcsalogatásához.

Hangsúlyozza, hogy a vadászok szerepe túlmutat az állatok kilövésén, nem lőnek ki mindent, ami él és mozog. Az állatok elejtése okkal történik, elsősorban az öreg, a sovány, a beteg vadakat veszik célba az egyensúly fenntartása érdekében, amellyel mind a vadgazdaság, mind a mezőgazdaság javát szolgálják.

A vadászat munkájuknak a kisebb részét teszi csak ki. Kevés szó esik arról, hogy a vadászok évente 15-20 tonna kukoricát visznek ki a vadetetőkbe, feltöltik a sózókat, hogy a szarvasok hozzájussanak az agancsuk fejlődéséhez szükséges ásványokhoz, nyaranta pedig az itatókról gondoskodnak.

– Ezenkívül a vadászat társas tevékenység is – mondja István. Kapcsolatteremtés céljával szervezik a várdaróci vadásztalálkozót, többek között magyarországi vadászokkal is jó kapcsolatot ápolnak. Riportalanyom a korosztályára is hatást gyakorol, sok fiatal követte őt és lépett be a várdaróci vadásztársaságba.