„A beszédzavar sikeresen kezelhető, csupán időben kell szakemberhez fordulni”

0
257
riport

Pélmonostor – Szloboda Katalin az egyetlen felsőfokú szakképesítéssel rendelkező logopédus és gyógypedagógus Baranyában. Munkája során már rengeteg gyermeknek segített beszédhibák, tanulási nehézségek leküzdésében.

A gyerek nehezen olvas, nem ismeri fel a betűket, dadogással és tanulási nehézségekkel küszködik: napjainkban egyre több szülő szembesül a felsorolt problémákkal gyermekénél. Ezeket már az óvodai évek során észlelni lehet, ám sokszor már csak későn reagál a szülő, akkor, amikor már az iskolában nem tud teljesíteni a kisdiák. Pedig mindezen rendellenességek sikeresen kezelhetők, amennyiben idejekorán felismerik a gondot. Mindezt tökéletesen tudja Szloboda Katalin, akinek hivatása a gyógypedagógia, és a mai napig járnak hozzá gyerekek, akiknek ő szívesen, a legjobb tudása szerint segít.
A vajdasági Szloboda Katalin 1958-ban fejezte be a Szabadkai Tanítóképzőt, de előtte már ismerte leendő férjét, Szloboda Jánost, akit szakképesítése megszerzése után követett Szentlászlóra. Az ottani általános iskolában kezdett el – férjéhez hasonlóan – tanítani, az alsósokat oktatta, akkor még természetesen a magyar volt a tanítás nyelve.
Katalinnak és férjének mindig is szívügye volt a kétnyelvű oktatás. Riportalanyom úgy vélekedik, hogy a gyerekeknek egyaránt jól kell ismerniük a horvát és a magyar nyelvet is. 1962-ben a család Pélmonostorra költözött. Férje a Baranya-háromszög központjában tanított, de Katalin számára nem volt szabad tanítói állás, így a helyi óvodában helyezkedett el. Hivatástudata mindeközben arra ösztönözte, hogy továbbképezze magát: beiratkozott a belgrádi gyógypedagógiai főiskola levelező tagozatára, ahol elvégezte a logopédia szakot. Ettől kezdve került kapcsolatba az általános iskolás korú gyerekekkel, és bizony bőven akadt munkája. Katalin számára azonban a hivatás nem szerepelhetett az első helyen, hiszen két gyermekének is jó édesanyja kívánt lenni. Ezért is utasította vissza az eszéki hallás- és beszédrehabilitációs klinika ajánlatát, nem tudta volna vállalni az utazással járó nehézségeket. Így Pélmonostoron folytatta munkáját, ahol ő jelentette az egyedüli segítséget a szellemi fogyatékos és beszédzavaros gyerekek számára.
Amikor kitört a háború (1991), a Szloboda család Magyarországra menekült, ahol szintén pedagógusokként tevékenykedtek tovább, a menekült gyerekeket tanították. Sajnos Katalin férje, János már nem érte meg a lakhelyükre való visszaköltözést, betegség következtében elhunyt. Katalin viszont hazaköltözött, és habár megkezdődött számára a nyugdíjas időszak, a mai napig nem tétlenkedik. 2004-től a pélmonostori Tücsök óvodában magyar csoport indult, valamint a helyi Magyarok Otthonában szombatonként magyar nyelvű játszóházat szerveztek, ahol Katalin foglalkozott a gyerekekkel. Ez időközben – sajnos – megszűnt; riportalanyom nagyon szerette ezt csinálni, magyar dalokat, táncokat, verseket tanított a gyerekeknek.
Katalin beszélgetésünkkor csak úgy sorolja azokat az eseteket, ahol segíteni tudott, így a hátránnyal küszködő gyerekek ma már sikeres felnőttként üdvözlik volt tanárnőjüket. Riportalanyom szerint ez egy olyan hivatás, amit csak szeretettel lehet végezni, a tanítást könnyed, játékos formában szabad csak csinálni, a gyermek lelkében csak így tud oldódni a görcs, a szorongás – utóbbi éppenséggel a dadogás kiváltó oka is egyben. Jól bevált módszerei vannak, és sajnálja, hogy még ma is csak nagyon kevesen szereznek szakképesítést ezen a területen, pedig nagy szükség lenne szakemberekre. Katalinnak az a tapasztalata, hogy egyre több az olyan kisgyerek, akinek szakember segítségére lenne szüksége. A beszédzavarnak általában két oka van, ritkábban genetikai, a legtöbbször annak a következménye, hogy sokként éri a gyereket az iskolai követelményrendszer, mivel erre senki sem készítette föl. Így történik meg, hogy a gyerekek nem tanulnak meg időben olvasni és írni, valamint kifejezni magukat. Innentől pedig a felelősség a szülőé, akinek időben fel kellene ismernie a problémát, és szakember segítségét kérnie – minél korábban, annál jobb. A legideálisabb az óvodás kor, hiszen Katalin szerint ekkor minden problémát sikeresen lehet kezelni a megfelelő módszerekkel.
Logopédusi és gyógypedagógusi szaktudását a mai napig kamatoztatja, hiszen sokan járnak hozzá a környékről olyanok, akiknek gondjuk akadt a tanulással, akiknek képességfejlesztésre, beszédzavaruk kezelésére van szükségük. Emellett a magyar nyelv „megbízásából” is munkálkodik, felnőtteket tanít édes anyanyelvünkre. Szívesen látja a hozzá fordulókat, hiszen élete a tanítás és a segítségnyújtás. Volt tanítványai pedig sosem feledkeznek meg köszönetet mondani neki ezért.