Régebben minden településen volt egy kovács, a nagyobb falvak pedig kettőt vagy hármat is eltartottak. Munkájuk nélkülözhetetlen volt. Folytatjuk (közel)múltidéző rovatunkat, amelyben ezúttal a bellyei kovácsmesterrel, Tibor Ferenccel 2003-ban készült riportunkat közöljük.
Napjainkban egyre többen kezdenek el falusi turizmussal foglalkozni, egyre többen vesznek lovakat, a lovak patkolásához pedig kovács kell. A bellyei Tibor Ferenc hamarosan újra megnyitja műhelyét.
– Szegény karancsi parasztcsaládból származom – mondja Tibor Ferenc. – Az elemi iskola befejezése után, 1959-ben nem is volt kétséges, hogy valamilyen szakmát kell tanulnom. A faluban volt egy kovácsmester, mellette tanultam ki a szakma csínját-bínját, Pélmonostoron pedig elvégeztem az inasiskolát. Abban az időben sem volt könnyű elhelyezkedni, a faluban lévő mesternek sem volt sok munkája, így nem tudott alkalmazni, a katonaságot sem szolgáltam ki, így még nehezebb volt. De szerencsém volt, mert az eszéki vasöntöde munkásokat keresett. Eleinte az öntödei részlegben dolgoztam, az nagyon nehéz munka volt. Később már a szakmámban alkalmaztak, itt nagy gépekkel dolgoztunk, villanykalapáccsal, ez már könnyebb volt. Itt dolgoztam több mint két évig, majd a katonaság következett. Leszerelésem után ismét visszavettek, és itt dolgoztam 1973-ig. De közben átképeztem magam, és hegesztőként dolgoztam. Ezután a nyugdíjig a Bellye Kombinát alkalmazottja voltam, a háborús évek kivételével, akkor ugyanis én is a honvédők soraiban szolgáltam.
– A munka mellett azért volt idő ezt-azt csinálni, ez szűkebb környezetében is tapasztalható.
– Számtalan kerítést készítettem, javítottam, de virágtartókat, polcokat, vagyis minden olyant csináltam, amit csak vasból lehetett. A ház körül is, ami vasból készült, mind az én kezem munkája. A háború alatt kifosztották a műhelyemet. Hazatérésünk, 1997 óta sikerült egy részét vásárlás útján pótolni, egy-két dolgot pedig az ismerősöktől kaptam.
– Úgy tudom, a hamarosan megrendezendő etnofesztiválon is részt vesz.
– Felkértek, hogy állítsak föl egy standot, ahol a kovácsmunka folyamatait, például a patkolást bemutatom a vendégeknek. Szívesen teszek eleget a felkérésnek, mert szeretném ezt a mesterséget azoknak is bemutatni, akik már csak képekről vagy hallomásból ismerik.
– Mi a helyzet az utánpótlással, volt-e esetleg érdeklődő, aki szerette volna, illetve ki szeretné tanulni a kovácsmesterséget?
– A fiatalok vagy szégyellik ezt a kétkezi munkát, vagy teljesen más irányú az érdeklődésük. A legtöbben egyetemekre, főiskolákra mennek inkább. És láthatjuk, hogy hányan vannak közülük is munka nélkül.
Talán a tervezett bemutató alkalmával valaki kedvet kap, és kovácsnak áll!?
