Megemlékezés és koszorúzás Vukováron

0
320

Múlt csütörtökön a vukovári emléktemetőben, majd az ovčarai vesztőhelynél a város elestének a 26. évfordulóján a Vukovári Magyarok Egyesülete és a velük közösen emlékezők lerótták tiszteletüket és kegyeletüket a hősies harc, illetve az azt követő öldöklés magyar áldozatai előtt is.

Vukovár a hazáért való harc, a hősies helytállás, az áldozatvállalás, a kitartás szimbólumává vált. A Duna-parti város elestének az évfordulóján több megemlékezést tartanak, az események egész november hónap folyamán zajlanak.

A Vukovári Magyarok Egyesülete megalakulása óta egyik legfontosabb feladatának tartja az ártatlan áldozatok emléke előtti tisztelgést. Minden év november 16-án az emlékmű előtt gyülekeznek.

A vukovári emléktemetőben tartott koszorúzással egybekötött megemlékezést a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatásával rendezték meg.

A temetőben magasodó emlékmű előtt Jakumetović Rozália, az egyesület elnöke szólt az egybegyűltekhez. Bódi Viktória Petőfi-ösztöndíjassal közösen felsorolták a magyar nemzetiségű áldozatokat.

Ezt követően sorra helyezték el a politikusok, diplomaták, civil szervezetek és önkormányzatok a koszorúikat az emlékmű talapzatánál. Többek között Jankovics Róbert, a horvátországi magyarság parlamenti képviselője, Obradović Ena, az eszéki magyar főkonzulátus gazdasági attaséja, Tiffán Zsolt magyar országgyűlési képviselő, valamint a zágrábi magyar nagykövetség képviselői koszorúztak.

A megemlékezés az ovčarai vesztőhelynél folytatódott, ahol a legyilkolt áldozatok között három magyar nemzetiségű személy is van.