Lábadi Károly rendet teremtett az értékrengetegben

0
1090
Labadi_Ksroly
Lábadi Károly

Lábadi Károly a Bácskaságban, Bácsgyulafalván született 1950-ben. A Drávaszögbe 1971-ben került. Azóta választott szülőföldje lett, s kutatásainak legfőbb színtere. Neki köszönhető, hogy a Drávaszög és magyarsága a népélet, a művelődés- és egyháztörténet tekintetében a Kárpát-medence egyik legjobban feltárt kistája lett. Hatalmas értéket tett le a horvátországi és az egyetemes magyarság szellemi asztalára. Tevékenységének eredményeként tudományos alapossággal megírt könyvekben, több tucatnyi tanulmányban, ezernél több kis lélegzetű cikkben tárta fel és népszerűsítette azokat az értékeket, melyek az egyre fogyatkozó horvátországi, drávaszögi magyarság megmaradásához nélkülözhetetlenek. Tavaly év végén jelentette meg a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége legújabb kötetét, a Horvátországi Magyar Művelődéstörténeti Lexikont, a Horvát Köztársaság Kisebbségi Tanácsának és a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával.

A könyvről kiváló ismertetőt írt nemrég Mák Ferenc a vajdasági Magyar Szóban A történelem egyszeri csodái címmel.

A Drávaszög testamentumát olvasom napok óta abban az impozáns, tudományos értékei és az írói teljesítmény tekintetében egyaránt egyedülálló kötetben, melyet maga a szerző, Lábadi Károly nevezett a címlapjára rótt dedikációban számadás jellegűnek. Kiváló néprajzosunk és művelődéstörténészünk pályája során harmincnál is több kötetben kutatta a horvátországi – ezen belül a drávaszögi – magyarság hagyományos értékeit és megmaradási esélyeit, ő tehát mindenkinél tisztábban láthatja, hogy legújabb könyve, a Horvátországi magyar művelődéstörténeti lexikon, miért tűnhet összegző jellegűnek. A magyarság történelmi szálláshelyének ebben a zugában, az egykori Szlavónország keleti csücskében volt a fogyatkozás és az asszimiláció a legelképesztőbb méretű: 1910-ben a népszámlálás során még 140 ezer magyart vettek számba, száz évvel később, 2011-ben azonban már csak 14 048-at. Az anyanyelvüket még kevesebben, mindössze 10 231-en vállalták. Ennek ismeretében a Drávaszögben valóban ma már testamentumjellegű még a lélegzetvétel is. A XVI. századi széphistóriában a török császár tömlöcéből szabadult úrfiak lelkesen és reményekkel telve „Elindulának és igen mennek Magyarország felé” (Szilágyi és Hajmási), fél évezred múltán azonban útjukon – hasonló reményekkel – már nem lép senki, vagy alig valaki.

Horvatorszagi-Magyar-Muvelodstorteneti-Lexikon
Horvátországi Magyar Művelődéstörténeti Lexikon

Hatalmas, összefoglaló jellegű mű a Horvátországi magyar művelődéstörténeti lexikon, amelynek lapjain hétszáznál is több címszó, félezernél is több illusztráció veszi számba azt a „művelődéstörténeti corpust”, amely a krónikák kezdetétől e mostani szomorú napáldoztáig a horvátországi magyar közösség szülőföldjének és a magyar nemzetnek adott. Írói, tudósi, lelkészi, tanítói életpályák során született irodalmi, művészi, zenei, történeti, néprajzi, tudományos és építészeti alkotások szólnak e közösség valamikori életrevalóságáról, rátermettségéről és e kései, évszázados tragédiájáról egyaránt. A történetírói szándék szerint a címszavakban szó esik mindenről, ami Horvátország területéhez kötődik, mindazonáltal döntő szempont volt, hogy „egy-egy eseménynek, történésnek, létesítménynek, alkotói életműnek, intézménynek, egyesületnek köze legyen a horvátországi magyar vagy nemzeti művelődéstörténethez”. Így kerültek a kötetbe Ágoston Sándortól a Zrínyiekig valahányan, akik áldásos ténykedésükkel gyarapították nemzetünk történelmi és szellemi kincstárát. Templomok, kastélyok, erődítmények, települések és városok, temetők és kegyhelyek követik egymást abban a hatalmas birodalomban, amely évezredes fényében Lábadi Károly ajándékaként tárul most elénk. És ettől egyszerre módfelett megilletődtem: milyen hatalmas szív, és milyen határtalanul terebélyes lélek kell ahhoz, hogy a lexikon írója a vörösmarti Duna-parttól Raguzán és az adriai szigeteken át egészen a fiumei kikötőig együtt lásson mindent, amit bölcsebb korok önmaguk dicsőségére megalkottak. És micsoda kegyelme a sorsnak e hatalmas kincstár örömeinek, csodáinak az élvezete! Ebben a kötetben egyformán egyszeri és megismételhetetlen értéket jelentenek Könyves Kálmán országgyarapító emlékei, Baranyavár kövei, az újlaki erőd pompás tornyai, az eszéki híd jelentőségéről árulkodó rajzok és metszetek, a Bellyei graduál azzal a kovácsoltvas kapukilinccsel, amely valamelyik templom ajtaján sok ezer láthatatlan kéz nyomát őrzi még ma is. Micsoda hatalmas, szeretet vezérelte rajongás és elszántság kellett ahhoz, hogy sok évtizedes kutató-föltáró munkával Lábadi Károly rendet teremtsen ebben az értékrengetegben! És micsoda fegyelem, micsoda körültekintés kellett ahhoz, hogy még a fiatal kórógyi lányok viseletén a kebél díszei is a helyükre kerüljenek! Hol régi nyomtatványok, fóliánsok és kódexek, hol metszetek, megsárgult fényképek és festett kazetták bukkannak elő, hogy hitet tegyenek az elődök mélységes-mély elkötelezettségéről!

Ha választanom kellene a hétszáz címszó közül, igencsak zavarban lennék, a sepsei Bádog Krisztus rozsdás korpuszában, vagy a fölöttébb keserű, magyarok címszóban lelném-e meg a lexikon lényegét. Alighanem így együtt, egymást kiegészítve szép és kerek ez a műalkotás, ez a tudósi életpályát megkoronázó kötet, melyben a Horvát-Szlavónországi magyarság életének hétszáz freskója szól arról a nagyszerű eposzról, amelynek utolsó fejezetét talán éppen most írja a történelem.