Átutalták az óvodaidíj-támogatások második részletét is

0
144

Pálinkás Krisztián, a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fórumának (HMPF) irodavezetője lapunkat tájékoztatva elmondta, hogy a múlt héten kifizették az óvodaidíj-támogatás második részletét is.

A Nemzetpolitikai Államtitkárság 2016-ban indította el nagyszabású Kárpát-medencei óvodafejlesztési programját, amelyben horvátországi szakmai partnere a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma. A horvátországi program keretében számos beruházás és pályázat is megvalósult, illetve jelenleg is folyamatban van. Ezek egyike az óvodaidíj-pályázat, amely a magyar nyelvű óvodai nevelési programban részesülőkre vonatkozik.

– Az első részletet február végén utaltuk át, a másodikat pedig a napokban. Az átutalt 750 kúnás összeg a 2018. január 1-je és március 31-e közötti időszakra vonatkozik – mondta Pálinkás Krisztián, aki hozzátette azt is, most is arra kéri a pályázó szülőket, hogy ellenőrizzék, megérkezett-e a támogatás, ha ez nem történt meg, azt jelezzék a 031 275 480-as telefonszámon vagy a pedagogus-forum@os.t-com.hr e-mail-címen.

A támogatás a Magyar Kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programja keretében, a Bethlen Gábor Alap közreműködésével valósul meg.